KÖVETKEZŐ VETÍTÉS (Film Nr. 2.) :
A harmadik generáció (r.: Fassbinder)
2010. január. 08., péntek, 20 óra
Miután a legutóbbi vetítés alkalmával megtekintettük a magát a történelem hű tolmácsaként reklámozó médiaipar történelemmel szembeni közömbösségének, vagyis a történetietlen történelmi filmnek az egyik kiábrándító iskolapéldáját
EZÚTTAL egy igazi, pillantásával a dolgok lényegéig hatoló művészfilmet vetítünk, amely a R.A.F harmadik, s megéneklése idején még csak nem is létező ún. harmadik generációjáról is éppúgy szólhatna, mint a kapitalista ama legédesebb álmáról, hogy felfegyverzett terroristák elrabolják.
A D.E.F. BEMUTATJA:
RAINER W. FASSBINDER: DIE DRITTE GENERATION (1979), színes NSZK, 90 p, német nyelven, angol felirattal
IDŐPONT: 2009. január 8., 20 óra
Fassbinder utolérhetetlen precizitással és lényeglátással így jellemezte saját filmjét:
„Komédia 6 részben a társadalom játékairól, tele feszültséggel, izgalommal és logikával, borzalmakkal és őrülettel, s így azokhoz a mesékhez hasonlatos, melyeket gyermekeknek szoktak mesélni azért, hogy halál vezérelte életüket képesek legyenek elviselni.”
A bárban belga meggyes sör kapható, a hallban pedig zene 11-től!
Mindenkit köszönt és vár:
a D.E.F.

a